Booking.com

2020. május 20.

60. nap: Bangkok nem fogy ki a látnivalókból

2020. március 7. 

Mivel jártam már Bangkokban (régebbi beszámolók itt, itt, itt és itt), ezért most próbáltam kevésbé látogatott helyeket keresni; főleg épületeket, múzeummá alakított lakóházakat, illetve parkokat néztem ki magamnak, de felkerestem a Vat Arunt is, mivel ott múltkor nem jártam, meg persze utaztam minden létező tömegközlekedési eszközzel, ami szintén egy élmény a thai fővárosban.


Suan Pakkad Palace

Eredetileg egy thai herceg; Chumbhotbongs Paribatra otthona volt, melyet 1952-ben alakítottak át múzeummá. A nagy városi nyüzsgésben kis békét lelhet az ide látogató. Több ezer éves thai régészeti emlékeket, a herceg tulajdonában állt antik tárgyakat és tradicionális thai házakat lehet itt megtekinteni. A házak körül pedig egy hangulatos trópusi kertet alakítottak ki. Egy fiatal párt és egy idősebb nőt láttam csak itt, úgyhogy aki egy kevésbé látogatott, nyugis helyet keres, ahol a thai kultúrával ismerkedhet, annak csak ajánlani tudom ezt a múzeumot.






















A Suan Pakkad Palace után a Vimanmek Mansiont (királyi palotát) szerettem volna megnézni, de azt mondták a Victory Monument buszvégállomáson, hogy még mindig zárva van... Már 2016 végén se tudtam megnézni, mert akkor is elvileg felújították. Azt gondoltam, hogy már csak kész van, de úgy néz ki, hogy 3 év nem volt elég. Utánanéztem neten is, és tényleg zárva van, sőt egyes források azt írják, hogy lehet, hogy már soha nem is fog kinyitni. Azt hallottam, hogy nagyon gyönyörű az épület, hatalmas tíkfa palota, mely a thai és európai építészeti stílusokat ötvözi. Kár érte, de még hátha egyszer sikerül megnézni.



A buszvégről busszal mentem tovább a folyó irányába. A következő állomásom a Vat Arun volt, de gondoltam folyón közelítem meg a templomot, így a Krung Thon Buri híd túloldalán szálltam le a buszról, ahol van egy kikötő, melynél megáll a tömegközlekedési hajó. Erről majd írok kicsit bővebben lejjebb.

A buszokon Bangkokban egy kicsit nehezen lehet kiigazodni, amit a Google térkép mond az nem mindig helyes. Ezt már 2016-ban is megtapasztaltam, most talán mintha kicsit már pontosabb lenne. A turisták szinte egyáltalán nem használják a buszokat, csak thaiokat látni rajta, ezért a jegyszedő ember sokszor próbál segíteni és megkérdezi, hogy hova megyünk, de ez nem mindig olyan nagy segítség, mert vagy nem érti a választ, mert rosszul mondom ki a hely nevét vagy nem tud angolul. Na, mindegy azért a feelingért szerintem megéri néha buszra ülni, nagy baj nem történhet, max ha nagyon eltéved az ember, akkor rendel egy grab taxit (erről is majd később). Ezért is érdemes megérkezés után a reptéren egyből sim kártyát venni! Egy ilyen nagyvárosban hihetetlenül hasznos tud lenni ha van az embernek mobilnete.








Vat Arun

A Vat Arun egy 18. századi buddhista templom. Akkor épült, amikor Thaiföldnek még Ajutthaja volt a fővárosa. Eredeti neve Vat Makok („olívzöld templom”). II. Ráma király felújította és megnagyobbította a középső prangot. A felújítási munkát III. Ráma király fejezte be, IV. Ráma király óta pedig a templom neve Vat Arunratcsavararam.

A Vat Arun kiemelkedő jellegzetessége a középső prang (khmer stílusú torony). Meredek lépcsők vezetnek a két teraszhoz (ahova turistáknak már nem lehet felmenni). A sarkokat négy kisebb külső prang veszi körül. A prangok díszítése tengeri kagylókból és porcelándarabokból áll, melyeket korábban Bangkokból Kínába tartó csónakok ballasztjaként használtak. A prangok lábainál ősi kínai katona- és állatfigurák állnak. A második terasz fölött négy szobor látható, melyek a hindu Indra istenséget ábrázolják. A folyó felé hat pavilon (szala) épült kínai stílusban. A pavilonokat zöld gránit alkotja, és híd alakú lépcsőfordulók tagolják.







Háttérben a Wat Pho és a Nagy Palota. Előbbiben jártam múltkor, utóbbiba viszont nem mentem be. Végül most se jött össze, de ki tudja, hátha jövök még erre :)















Csaophraja folyó

A Csaophraja folyó nagy szerepet játszik a közlekedésben, amit a turistáknak is érdemes kihasználni, hiszen sokszor gyorsabban is lehet így haladni, mint az úton meg persze élményben is többet ad. Vannak turista hajók, amik korlátlan fel- és leszállással merketingelik magukat, de nem érdemes erre jegyet venni, mivel a sima tömegközlekedési hajóra kb. 100 Ft a jegy, amivel akár az egyik végállomástól a másikig lehet menni.








M.R. Kukrit's House

A kikötőtől a M.R. Kukrit's House-ba motoros taxival jöttem. Én a Grab taxit szoktam használni, de applikáció nélkül is lehet motoros taxit találni bárhol a városban. A Grab úgy működik, mint az Uber, az aktuális lokációnkat mutatja a vezetőnek és be kell jelölni a térképen, hogy hova szeretnénk menni. Előnye, hogy nem kell alkudozni a sofőrrel, mind a két félnek egyértelmű, hogy mennyi lesz a fuvar. Sok helyen, főleg a nagyobb városokban van autós és motoros taxi is, kisebb helyeken pedig csak autós.

Ez a ház az egykori thai miniszterelnök, M.R. Kukrit Pramoj otthona volt. A ház 5 tradicionális, tíkfából készült házból, illetve egy gyönyörű kertből és tóból áll. Ez is egy nyugalom oázis a nyüzsgő nagyvárosban. A múzeumban értékes kerámiákat, antik tárgyakat és könyveket lehet megtekinteni. A volt miniszterelnök sok dologhoz értett; novellákat, színdarabokat, verseket írt és aktívan népszerűsítette a thai kultúrát. 1945-ben lépett a politikai pályára és 1974 és 75 között volt az ország miniszterelnöke.

A házakat egyébként az ország különböző részeiről szerezte be majd építtette föl itt helyben, melyek most egy egységet alkotnak. 20 évbe telt, mire elérte a mostani kinézetét a ház.

Aki szintén szereti ezeket a ház múzeumokat, annak még a Jim Thompson házba érdemes elmennie, én ott előző bangkoki látogatásomkor jártam.






















Sri Maha Mariamman Temple

Itt volt a közelben, gyalogtávolságra még egy hindu templom, amit gondoltam felkeresek így a nap végén, viszont tele volt emberrel, mert épp szertartás folyt, úgyhogy inkább nem mentem be.



Lumphini Park

A napot végül a Lumphini parkban zártam, ami így este fele megtelt futókkal és sportolókkal. Ilyenkor már elviselhető a hőmérséklet a városban.









Hostel terasza

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.
Booking.com