Tegnap egy főbb nevezetesség maradt ki, amit ma pótoltunk is, a Ci En Pagoda. A pagodát Chiang Kai-shek építette anyja számára. Az építkezést 1971-ben fejezték be. A buszmegállótól kb. 1 km-t kell felgyaloglni a dombra, viszont maga az út is gyönyörű, a dzsungelen keresztül építették ki. A pagoda 954 méter magasan helyezkedik el és 46 méter magas. Fentről a kilátás pedig fantasztikus.
A pagoda alatt lefele a tó irányába is van még két buddhista templom, azokat is útba ejtettük még, mivel lentről indul vissza Shuishe-be a busz.
A pagoda alatt lefele a tó irányába is van még két buddhista templom, azokat is útba ejtettük még, mivel lentről indul vissza Shuishe-be a busz.
Ezután visszamentünk Shuishe-be, ott még megnéztük a keresztény templomot. Onnan is elég szép a kilátás.
Shuishe-ből következő állomásunk Tajcshung volt. Az elmúlt napok folyamatos jövés menésében már eléggé fáradtak voltunk, úgyhogy csak egy rövid sétát tettünk a városban.
Szállást az Enterpriser Hotelben foglaltam. Szempont itt is a vasútállomáshoz való közelség volt és a jó ár érték arány.
Szállást az Enterpriser Hotelben foglaltam. Szempont itt is a vasútállomáshoz való közelség volt és a jó ár érték arány.
az utcákat a városokban így díszítik virágokkal, hogy a ház elé teszik kaspóstul |
Cultural Heritage Park
Az épületeket a parkban a japánok építették, ami alkoholgyárként funkcionált. Miután átadták a szigetet a japánok a gyárat átvette a Taiwan Tobacco and Wine Monopoly Bureau. A város terjeszkedése miatt a gyárnak költöznie kellett és az épületet üresen hagyták. Később a kormány átalakította a területet és 2009-ben kulturális parkként nyitották meg.
Miyahara édesség üzlet
Az épületet Miyahara Takeo, egy japán szemész orvos építette. A japán időben ez volt a legnagyobb szemészeti klinika a városban. Miután a japánok kivonultak, az épület az Egészségügyi Hivatalé lett. Ez a hivatal viszont később megszűnt, az épületet pedig üresen hagyták, ami elkezdett egyre jobban leépülni. Szerencsére megmenekült a teljes pusztulástól, mivel a Dawn Cake cukrászda megvásárolta és felújította.
Natural Way Six Arts Center
Ezt az épületkomplexumot is a japánok építették 1937-ben, ahol a rendőrök gyakorolták a küzdősportokat.
Ezt az épületkomplexumot is a japánok építették 1937-ben, ahol a rendőrök gyakorolták a küzdősportokat.
Painted Animation Lane
Ez az út tele van utcai művészetekkel, főleg mesefigurákkal.
Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!
Ez az út tele van utcai művészetekkel, főleg mesefigurákkal.
tele van ilyen üzletekkel az ország - szinte minden sarkon van - ahol játékokat lehet halászni |
Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.