Booking.com

2020. február 13.

27. nap: Cebu city

2020. február 3. 

Reggel, amikor elindultam a hostelból a kikötőbe, pont akkor indult el egy srác is, akinek tegnap kifordult a bokája és most megnézeti egy orvossal. Végül együtt utaztunk Cebu city-ig. Először banka csónak, aztán a kikötő előtt át kellett szállni egy kisebb csónakba, mivel épp apály volt és akkor nem tud rendesen kikötni a banka. Utána még triciklire kellett szállnunk, ami átvitt a régi kikötőből az újba, ahol már várt a busz és újból 4-5 órás zötykölődés várt ránk...



az út legalább szép volt, tele kókusz pálmával

A srác eléggé kivolt, hogy 3 hónapot utazott Indiában, ott semmi nem történt vele, de pár napja érkezett a Fülöp-szigetekre és már tönkrement a telefonja is, mert nem zárult rendesen a vízhatlan táskája és még a bokája is kiment. 

Miután megérkeztünk a buszvégre ő ment a plázába telefont venni, én pedig taxival a szállásomra. Még előző nap kinéztem pár látványosságot, a szállásom pedig negyed órányira volt gyalog az óvárostól, úgyhogy még volt egy kis időm körülnézni és bemenni pár múzeumba. 

Megnéztem a Heritage of Cebu szobrot, illetve bementem a Jesuit House Múzeumba és a Yap-Sandiego Ancestral Házba.

csirke a városban

Heritage of Cebu emlékmű

A szobor együttes Cebu fontosabb történelmi eseményeit mutatja be. 1997-ben kezdték el megalkotni és végül 2000 decemberében adták át.

Az emlékmű az alábbi jeleneteket ábrázolja: Rajah Humabon és követőinek kereszténnyé történő változása, a spanyol uralom elleni forradalom, római katolikus mise és az 1521. április 21-i csata, amikor a helyi vezető, Lapu-Lapu megölte Mactan szigetén Ferdinánd Magellánt. Az emlékműben faragott építmények között szerepel a Bazilika Del Sto. Nino, a Cebu városi székesegyház, a Szent János templom, a Magellán-kereszt, a spanyol vitorlás, Sergio Osmena szobrok és Pedro Calungsod.



Jesuit House Múzeum

A ház 1730-ban épült, először a jezsuitáké volt, aztán magánkézbe került és raktárat alakítottak ki belőle. A jelenlegi tulajdonos pedig múzeummá alakította az épületet. Egyébként most is egy raktárban található a ház, nagyon érdekes, tényleg megéri meglátogatni. A belépő 50 pezó és ebben benne van az idegenvezető is.

A földszinten egy kis történelmi áttekintést kaphatunk a város múltjáról, az emeleten pedig korabeli bútorokkal berendezett szobákat lehet megtekinteni.







Yap-Sandiego Ancestral Ház

Pár méterre található az előző két látványosságtól, ez a legrégebbi ház Cebu városban. Elvileg ez az első kínai ház, amit Kínán kívül építettek. Az ország spanyol gyarmati korszakában épült, amikor a kínaiaknak egy külön városrészben, a Parianban kellett élniük. A Pariant 1590-ben alapították a kínai kereskedők érkezése után.

A ház valamikor 1675 és 1700 között épült, eredetileg Don Juan Yap kínai kereskedő tulajdonában állt.

A belépő szintén 50 pezó és szintén nagyon megéri meglátogatni. Már hiányoltam az ilyen kulturális látnivalókat a Fülöp-szigeteken, de azért itt is találni pár történelmi emléket.








Maga a várost egyébként hasonlóan az eddigiekhez nagy mocsok és szemét fedi... és ha ez nem lenne elég a levegőt a jeepneyk bűze teszi még elviselhetetlenebbé. Fura kettőség is van itt, a háttérben felhőkarcolók az utca meg teli düledező viskóval.

ez valószínűleg nem csak víz... Cebu belvárosa




A Yap-Sandiego házban már éreztem, hogy nem vagyok jól, le kell ülnöm néha. Már nem is volt energiám továbbsétálni a pár 100 méterre lévő bazilikába, inkább visszafordultam a szállásra. 

A szálláson este éreztem, hogy lázas vagyok, bevettem két Nurofent, ami lejebb vitte. Azt terveztem, hogy megvárom a reggelt, majd elmegyek orvoshoz, de hajnalban arra keltem, hogy megint lázas vagyok és nagyon nem érzem jól magam, úgyhogy bementem az ügyeletre...

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.

Booking.com