Ahogy felkeltem indultam is a komphoz, hogy először átjussak Hagnaya kikötőbe. A végállomás Malapascua szigete volt.
Ma elég jó komp jött, tiszta új. A múltkori, amivel ide jöttem elég rozsdás volt. Kompozni tök jó élmény, sokkal jobb, mint buszon ülni itt a Fülöp-szigeteken.
Úgy olvastam, hogy elvileg van busz innen a kikötőből a sziget túloldalára Maya portra, ahonnan pedig a banka csónak megy át Malapascuára. Végül kiderült, hogy nincs, így triciklire kellett szállnom, ami elvitt a buszmegállóba (Don Pedro a neve). Először 150-et mondott a triciklis, de mivel előtte motorosok 100-at is ajánlottak, mondtam, hogy más 100-ért is elvinne. Azt mondta, hogy ok, mehetek. A tricikli oldalkocsija 4 személyes volt, jött még velem egy helyi csaj is, illetve útközben egy random csóka is beszállt, aki pár méterrel szállt ki előttem és láttam, hogy ő csak tizen valamennyit fizetett.
A buszmegálló egy templom előtt volt, tábla, jelzés nem volt, de épp ott várakozott egy nő, aki megerősítette, hogy valóban ez a buszmegálló. A busz kb. 5 perc után jött is.
A kikötőben helyiek, illetve rajtam kívül 5 turista várakozott; egy idősebb pár, 2 srác és 1 csaj. Miután szólt a "kapitány", hogy megyünk, az embereken kívül jól megpakolták a csónakot áruval is.
A csaj mellém ült le, a két srác pedig szemben velünk. A két srác már a kikötőben összehaverkodott, majd a csónakban ülve minket is leszólítottak, hogy meddig maradunk, mik a terveink. Mivel túl nagy volt a zaj, ezért nehéz lett volna tartani a 4-es kommunikációt, így a lánnyal kettesben kezdtünk el beszélgetni. Kiderült róla, hogy olasz, és Kínában, Sanghajban dolgozik, ott járt egyetemre is. A kínai új év miatti szabadságolás miatt érkezett a Fülöp-szigetekre, eddig barátaival utazott, viszont a korona vírus kavalkád miatt meghosszabbította 3 nappal az utazását és úgy gondolta, hogy 2 napra elutazik Malapascuára egyedül.
Az olasz lánnyal tök jól elbeszélgettünk, úgyhogy megbeszéltük, hogy közös programokat csinálunk majd a szigeten. Miután elfoglaltuk mindketten a szállásunk, egyből mentünk is a strandra. Jó ez a sziget! Teljesen más a hangulata, ide inkább búvárok, fiatalok érkeznek.
Egyikőnk se aludt jól ma a szállásán. Mindketten folyamatosan fúlytuk az orrunkat. A klímára gyanakodtunk még akkor.
Reggel a piacon kezdtük a napot, ahol több kifőzde is volt egymás mellett. Az asztalok és a konyha körül rengeteg légy repkedett...nagyon durva volt, folyamatosan hessegetni kellett őket.
Reggel a piacon kezdtük a napot, ahol több kifőzde is volt egymás mellett. Az asztalok és a konyha körül rengeteg légy repkedett...nagyon durva volt, folyamatosan hessegetni kellett őket.
Ma a terv az volt, hogy átsétálunk a sziget északi oldalára, mert azt mondták, hogy az a legszebb strand. Útközben megfigyeltük a helyiek házait, hasonlóan Bantayanon itt is rengeteg a vityilló és nagy a szegénység. Tegnap este meztelen kisgyereket is láttunk szaladgálni a kikötőnél.
a kakas viadal itt is nagyon megy... mindenhol kikötött kakast látni |
Az északi oldal teljesen más, sokkal szelesebb, mint a déli. Nem is kellemes itt a vízben pancsolni, mert nagyok a hullámok, úgyhogy csak a parton feküdtünk. Viszont tényleg nagyon gyönyörű ez a partszakasz.
Később visszamentünk a már kipróbált strandunkhoz, ahol habár a víz jó volt, de mindenhol csónakok álltak. Malapascua strandolásra nem annyira alkalmas, arra Bantayan jobb hely, de itt maga a hangulat barátságosabb egyedül utazók számára.
Délután az olasz lányt folyamatosan hívogatták, mivel Olaszország előző nap betiltotta az összes kínai járatot, ő pedig amint visszamegy Sanghajba, utána pár napon belül utazna is Olaszországba, mivel a cége áthelyezte a dolgozókat a korona vírus miatt.
2020. február 1.
Mára az volt a terv, hogy strandolunk, majd ebéd után Roberta elindul Cebuba, mert este megy Sanghajba a repülőjárata. Reggeli után elmentünk a kikötőbe, hogy megérdeklődjük mikor indul komp. A kikötőbe azt mondták, hogy most indul 15 percen belül, utána nem tudják még, hogy mikor, így Roberta végül hamarabb ment el. Elbúcsúztam tőle, majd egyedül sétáltam el a strandra.
Mivel nagy szelek fújtak aznap, következő napra pedig még nagyobb szeleket mondtak, elkezdtem izgulni, hogy jutok át holnap a túloldalra ezzel a kis csónakkal.
Roberta azt írta este, hogy elég nagy hullámok voltak, úgyhogy úgy döntöttem, hogy meghosszabbítom még egy nappal az itt tartózkodásom és nem holnap, hanem holnapután hagyom el a szigetet, amikorra már jobb időt mondanak.
2020. február 2.
Ma csak pihentem, blogoltam, neteztem, illetve megnéztem a Sinulog fesztiválon fellépő gyerekek táncát. Két csoport táncelőadását tudtam megnézni, kicsit később értem oda, mert mindenki eltérő infókat mondott, hogy mikor kezdődik, aztán már nem tudtam kiigazodni rajta, hogy mikor menjek oda.
Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.