2017. május 26.
Yogyakarta közelében találjuk a világ legnagyobb buddhista templomegyüttesét, a Borobudurt.
A 9. századi épület 75 éven keresztül készült, majd 200 évvel később a komplexumot elhagyták és az őserdő uralma alá került. A Borobodur a buddhista tanítás egyik legfontosabb helyszíne. Építői a Meru-hegy megalkotására törekedtek, ami a buddhista nézetek szerint az Univerzum központja és az istenek lakóhelye. A műemlék teraszos piramis alakban épült. A 34 méter magas templom megépítéséhez becslések szerint mintegy 55.000 köbméter kőre volt szükség. Az öt mélyen elhelyezkedő négyszögletű terasz a földi létet jelképezi, a fölöttük található három kör alakú terasz pedig a szellemi világ szimbóluma. A felső teraszokon harang alakú sztúpákat figyelhetünk meg. Minden sztúpa egy Buddha-szobrot rejt magában. Az szobrok kéztartásai a buddhista tanítás különféle tanításait ábrázolják. A komplexum tetején, a legfelső terasz közepén egy 15 méter átmérőjű sztúpa helyezkedik el, amely a buddhizmus legfőbb céljának, a Nirvána, azaz a felszabadított szellem elérésének és az égnek a jelképe. Az épületet 1907-ben a hollandok kezdték el felújítani, majd 1970 és 1980 között a restaurációt az UNESCO is támogatta.
Hogyan lehet eljutni a Borobudur templomhoz?
Habár a vendégházakban, helyi utazási irodákban napfelkelte néző túrákat is hirdetnek, viszont én inkább az olcsóbb tömegközlekedést választottam. Yogyakartában helyi busszal vagy GoJek és Grab taxival lehet eljutni a Jombor buszvégállomásra, ahonnan Borobudurba is közlekednek buszok. Nem sok turista választja ezt a lehetőséget, így többnyire csak helyiekkel fogunk utazni. 2017-ben a jegy egy útra 25.000 rúpia, azaz átszámítva kb. 460 Ft volt.
A templomba kombinált jegyet érdemes váltani, amivel a Prambanani templomegyüttest is megtekinthetjük. Nem szükséges egy nap alatt felhasználni a jegyet mind a két helyszínen, a másik templomba következő nap is mehetünk. A kombinált jegy ára 2017-ben 520.000 rúpia, átszámítva 9600 Ft volt.
Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!
Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.