Booking.com

2020. január 4.

178. nap: Az Ijen vulkán, ahol embertelen körülmények között dolgoznak

2017. május 20. 

A világ legsavasabb tava és egy kénes gázokat kibocsátó szolfatára mellett, embertelen környezetben dolgoznak ezek a kénbányászok Indonéziában, Kelet-Jáván. 


A kén a vegyipar egyik legfontosabb alapanyaga. A textil- és papíriparban, gumigyártásban, műtrágyagyártásban, gyógyszerek és kozmetikumok előállításában is szerepe van. Habár a kén előfordul a természetben elemi formában is, manapság viszont már többnyire mesterségesen, a kőolajfinomítás melléktermékeként kerül előállításra. Kivétel az Ijen vulkán krátere, ahol mai napig folyik a bányászat. 




Az Ijen vulkántúrára Banyuwangiban bármely vendégházban be lehet fizetni, 2017-ben az ára 275.000 IDR, átszámítva körülbelül 5000 Ft volt. Ebben az összegben minden benne van, a hegy lába és a vendégház közötti transzfer, a túravezetői szolgáltatás, és még gázmaszkot és elemlámpát is biztosítanak. 

A túra átlagos edzettségi szinten viszonylag könnyen teljesíthető, a kráterhez két óra hegymenetben lehet felérni, de a feljutást a vaksötétség is nehezíti. A napfelkelte után lefele már gyorsabban haladhatunk, a visszajutás körülbelül 45 percet vesz igénybe. 



Az Ijen vulkán két különleges jelenséggel rendelkezik. Az egyik egy aktív szolfatára, amely forró, gyulékony kénes gázokat bocsát ki. Ezek a gázok meggyulladnak és kék lánggal égnek, ahogy a levegőbe kerülnek. A lángokat nappal nem lehet látni, ezért is indul a túra sötétben. Amikor ott jártam, akkor ez a kék “tűz” nagyon halvány, nehezen megfigyelhető volt és nem is mehettünk le a kráterhez a fokozott vulkáni tevékenység miatt. 

A másik érdekesség az egy kilométer széles türkizkék színű krátertó. A tó az oldott fémek magas koncentrációja és a rendkívüli savassága miatt ilyen színű. Ez a világ legsavasabb tava, PH szintje 0.5 körül van. A tó savasságának oka a forró magmakamrából kiáramló, gázokkal teli hidrotermális víz befolyása. 








A vulkanikus gázok lehűlésekor keletkező ként helyi bányászok kézzel törik fel és pakolják kosarakba. A munkások az egészségre különösen veszélyes gázok közelében dolgoznak, viszont gázmaszkot egyikőjükön se láttam. A bányászok a kitermelt kén súlya alapján kapják a fizetségüket. Miután feljutnak a kráter széléhez, onnantól még 3 km-t kell gyalogolniuk az akár 100 kg-ot is nyomó kosarakkal. Egy munkás egy műszak alatt általában kétszer fordul meg és nap végén 12-13 dollárt, azaz kb. 3000 Ft fizetést kap. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.