2017. május 13.
További ötletek az Ubud környéki egynapos kirándulásokhoz, ahol megismerkedhetünk a balinéz hindu vallási rituálékkal, történelmi emlékekkel és a káprázatosan zöld rizsföldekkel.
Gunung Kawi
A Gunung Kawi egy 11. századból származó hindu királyi temetkezési hely. Csodálatos természeti környezetben találjuk, rizsföldek és kókuszpálmák szegélyezik a templom komplexumot. Különlegességei a sziklába vájt, 7 méter magas temetkezési síremlékek. Káprázatos, misztikus helyszín, ahova mindenképpen érdemes ellátogatni.
Tirta Empul
A Tirta Empul egy szent forrás Balin, az előbb említett Gunung Kawi közelében, amely az első században épült. A balinéz hinduk szerint a forrásban megtisztulhatunk a testet ért negatív hatásoktól, illetve kigyógyulhatunk a betegségekből.
A környék és egy kávéfarmi kitérő
A Tirta Empul után is a már bevált stratégiát folytattam, hogy elkezdtem gyalogolni a következő célpontom felé, majd valaki úgyis leszólít, hogy elvisz. Így is lett, viszont a következő sofőröm egy önjelölt turista guide is akart lenni, aki még oda is elvitt, ahova egyébként nem is készültem, egy kávéfarmra, ahol megnézhettem, hogy tartják a cibetmacskákat...Tényleg szegények ott fekszenek a ketrecben egész nap. A sofőr azt mondta, hogy nem kell ezért a kitérőért fizetni, - egyébként nem is akartam volna ott megállni, én Tegallalangba akartam volna egyenesen menni - viszont ahogy odaértünk a rizsföldhöz, akkor már azt mondta, hogy mégiscsak plusz összeget kér a kávéfarmért. Én ekkor felháborodtam, hogy nem erről volt szó és végül megállapodtunk, hogy az eredetileg megbeszélt összeget fizetem.
Balin és úgy általánosságban Délkelet-Ázsiában mindig nézz a lábad elé... |
kakaófa |
kávécserje |
Tegallalang rizsföldek
Habár a Tegallalang rizsföldek is csodálatosak, nekem a Jatiluwih jobban tetszett, mivel ott jóval kevesebb a turista. Tegallalang előnye, hogy Ubudhoz nagyon közel van, így egyszerűbb a megközelítése.
Eljutás: Ubudból kifele a Gunung Kawihoz vagy a Tirta Empulhoz online intézhető taxival (Uber, GoJek, Grab) könnyen el lehet jutni, visszafelé viszont már nehézkesebb. Ha sétálsz az út szélén, akkor a helyiek le fognak szólítani, hogy szükséged van-e taxira. Egy pár dollárnak megfelelő rúpiáért szívesen bevisznek a városba, nekem is így sikerült visszajutnom Ubudba.
Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!
Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.