Booking.com

2020. január 13.

1. és 2. nap: Utazás Hong Kongba

2020. január 8. és 9. 

Délután indult az első járatom Budapestről, 17:45-kor Londonba. Anya felvitt a reptérre, még volt kb. 2 órám az indulásig. A végső állomás Hong Kong. A londoni járat fél órával később indult el, mivel jégteleníteni kellett a szárnyakat és volt valamilyen technikai hiba is, aminek a kijavításához mérnököt kellett hívniuk a pilótáknak. Mivel 1,5 órám volt az átszállásra, ezért eléggé izgultam, hogy ez a fél óra késés miatt nem szép nyugis átszállás lesz, hanem futás a másik járathoz, mivel még terminált is kell váltanom Heathrow-n. Ez sajnos így is lett, úgy kellett futnom a hong kongi járathoz. A kiszállásnál egy alkalmazott várta is a hong kongi átszállókat és odaadott egy priority secus beszállókártyát. 

Habár az utolsók között szálltam föl, de végül sikerült elérni a gépet. Jó hatalmas ez a Heathrow...Először buszra kellett szállnom, hogy a 3-as terminálról átmenjek az 5-ösre, majd még a terminálon belül is vonatozni kellett. 

London Hong Kong között a Brisith Airways a legnagyobb utasszállítóval, Airbus A380-nal repül. Én a felső szinten ültem, habár a beszállókapuból egyből oda kerültem, nem a repülő lépcsőjénél kellett felmenni, úgyhogy először zavarban is voltam, hogy jó helyen vagyok-e. Jó nagy ez a gép tényleg, a sor számozás is olyan magasan van, hogy először észre se vettem hol van. 


A kb. 11 órás út zavartalanul telt, kevés turbulencia volt és egyébként is olyan masszív ez a gép, hogy alig érezni bármit a repülésből. A felszállás is érdekes volt, alig lehetett érezni a gyorsulást is, jó sokat futott a gép, mire a levegőbe emelkedett. 

A kiszolgálás tök jó volt, este is hoztak vizet és narancslét a légiutas kísérők és aki kért, el tudta venni. A kaja viszont már annyira nem volt finom, de lényegtelen, nekem az ár volt a legfőbb szempont a foglalásnál és a Norwegianhoz képest (azzal mentem múltkor Bangkokba) egyébként is sokkal jobb volt. BA Európán belül viszont fapados kategória, ételt és italt pénzért lehet venni, de nekem ezzel se volt gondom, 2,5 órát kibírtam kaja nélkül, vizet meg volt nálam, mert indulás előtt feltöltöttem a palackom a reptéren. 

Délután, helyi idő szerint kb. 5 körül érkeztem meg Hong Kongba. Még indulás előtt foglaltam szállást, sikerült 9 éjszakára 24 ezer Ft-ért foglalnom egy privát szobát. Gondolom a tüntetések miatt esett így le az ár. 

A reptéren beszereztem helyi sim kártyát és a tömegközlekedéshez Octopus kártyát, utána indultam is a szállásra. 

A szállást egy indiai srác üzemelteti, aki azzal fogadott, hogy nincs még kifizetve a szállásom és egyébként se tud szobát biztosítani, mert túlfoglalása van. Na ekkor kicsit ideges lettem, fel is emeltem a hangom, hogy márpedig én fizettem, le is vonta a kártyámról és még számlát is küldött. Meg felháborodtam ezen a nincs szobán is, hogy mit képzeld most este keresgéljek akkor új szállást? Aztán végül kiderült, hogy úgy értette, hogy nem a 3 ágyas szobát fogja adni (egyébként nem is értettem, hogy miért az volt az olcsóbb és nem az 1 vagy 2 ágyas...), hanem egy másikat. Mondom jó nekem tök mindegy egyedül vagyok. Aztán végül a fizetést is elismerte, hogy már valóban megtörtént.

Még a reptérről a buszon megéztem, hogy a felhőkarcolókon a light show este 8-kor kezdődik, reméltem, hogy odaérek még. Szerencsére a szállás nagyon közel van az öbölhöz. Habár az utolsó lépéseket itt is futva kellett megtenni, de végül ez fogadott:





A light show után leszólított egy tajvani srác, hogy készítsek róla fényképet, majd megkértem, hogy készítsen akkor ő is rólam. Utána váltottunk még pár szót meg sétáltunk kicsit az öbölnél, aztán én mentem is aludni, hosszú volt ez a két nap. Jöhet a rendes, vízszintesen töltött alvás. 

Ez meg a szállás, basic, de ennyi pénzért még a hülyének is megéri.



Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.
Booking.com