2017. január 23.
Sokféleképpen be lehet utazni a világot. A legbejáratottabb módszer az, hogy valamilyen – általában nem utazással kapcsolatos – munkából gyűjtögetjük össze a kiránduláshoz szükséges fedezetet. Én is ezt a megoldást választottam a jelenlegi délkelet-ázsiai és ausztrál utazásom megvalósítására. Viszont vannak olyanok, akik életvitelszerűen utaznak. Ma például találkoztam egy amerikai sráccal, aki már 3 éve abból él, hogy az utcán bűvészkedik.
Kora délután érkeztem meg Hue-ből Hoi anba, amiről mindenki csak áradozott idáig, hogy milyen jó hely, úgyhogy nagy elvárásaim voltak a város felé. Már azon gondolkoztam, hogy a következő cikkbe majd azt írom, hogy milyen jó ez a Vietnam, hisz itt vagyok már 2 hete és idáig nem ütköztem bele egy turistagettóba se. Túl elhamarkodott volt ez a gondolat. Habár Hoi an óvárosa tényleg nagyon hangulatos, de a nagy tömegtől alig lehet mozdulni. Kb. olyan tömeg szempontjából, mint Prága óvárosa; gyönyörű, csak a tömegtől alig lehet mozdulni. Amikor egy kulturális örökségből lesz turisztikai attrakció azt még egy fokkal mondjuk jobban viselem, mint amikor egy gyönyörű természeti adottsággal rendelkező tájat árasztanak el a turisták.
A vársot egy, a hostelben megismert olasz lánnyal fedeztem fel, aki sajnos nem nagyon beszélt angolul, én pedig már rengeteget felejtettem olaszból, így kicsit érdekesen kommunikáltunk, félig olaszul, félig angolul. Ő azért érkezett Vietnamba, mert lejárt az indiai vízuma, ahol egy árvaházban önkénteskedik, így ki kellett jönnie az országból egy kicsit, majd amint megvan az új vízuma visszamegy Indiába. Ő egy magánéleti válság miatt döntött az utazás mellett. Már el is jegyezte a volt barátja, akivel hosszú éveken keresztül alkottak egy párt. Az eljegyzés után pár hónappal a srác lefújta az esküvőt és szakított vele.
Visszatérve az amerikai srácra. Habár neki is volt már “rendes”, irodai munkája, mégis úgy érezte, hogy egyszerűen megbetegíti az az életforma, frusztrált volt és plusz kilókat szedett fel magára. Egyszer csak jött egy gondolata, hogy elmegy világot látni és bűvészkedésből fogja fenntartani magát. Először lufikat hajtogatott gyerekeknek, majd később már valós bűvészelőadásokat tartott az utcán. Eleinte nagyon nem ment neki, de találkozott egy idősebb, 50 körüli férfival, aki már 30 éve ezt csinálja. A férfi a szárnyai alá vette és mentorálni kezdte. Minden taktikát elmondott neki, hogyan tudja felkelteni és megtartani az emberek érdeklődését, hogyan tud megszólítani különböző kultúrából érkező embereket és mitől lesz érdekesebb, jobban eladható a produkció. Ez egy elég megterhelő munka, hiszen folyamatosan emberekkel dolgozik és igazából semmilyen biztos pont nincs az életében. Az első 100 előadás volt számára a legnehezebb. Akkor elég sokat gondolkozott azon, hogy vajon bírja-e ezt éveken keresztül csinálni, mi lesz akkor, ha elfogy a pénze vagy ha egyszerűen nem tud elég pénzt keresni. Mára már túl van ezeken a nehézségeken és sok magabiztosságot szerzett az utcán. Gyakorolni soha nem szokott előre, elmondása szerint csak az utcán gyakorol. Még pár évet szeretne Ázsiában maradni, majd ha már több tapasztalattal rendelkezik, akkor továbbállna Európába, majd végül hazatérne az USA-ba.
Sokféleképpen be lehet utazni a világot. A legbejáratottabb módszer az, hogy valamilyen – általában nem utazással kapcsolatos – munkából gyűjtögetjük össze a kiránduláshoz szükséges fedezetet. Én is ezt a megoldást választottam a jelenlegi délkelet-ázsiai és ausztrál utazásom megvalósítására. Viszont vannak olyanok, akik életvitelszerűen utaznak. Ma például találkoztam egy amerikai sráccal, aki már 3 éve abból él, hogy az utcán bűvészkedik.
Kora délután érkeztem meg Hue-ből Hoi anba, amiről mindenki csak áradozott idáig, hogy milyen jó hely, úgyhogy nagy elvárásaim voltak a város felé. Már azon gondolkoztam, hogy a következő cikkbe majd azt írom, hogy milyen jó ez a Vietnam, hisz itt vagyok már 2 hete és idáig nem ütköztem bele egy turistagettóba se. Túl elhamarkodott volt ez a gondolat. Habár Hoi an óvárosa tényleg nagyon hangulatos, de a nagy tömegtől alig lehet mozdulni. Kb. olyan tömeg szempontjából, mint Prága óvárosa; gyönyörű, csak a tömegtől alig lehet mozdulni. Amikor egy kulturális örökségből lesz turisztikai attrakció azt még egy fokkal mondjuk jobban viselem, mint amikor egy gyönyörű természeti adottsággal rendelkező tájat árasztanak el a turisták.
A vársot egy, a hostelben megismert olasz lánnyal fedeztem fel, aki sajnos nem nagyon beszélt angolul, én pedig már rengeteget felejtettem olaszból, így kicsit érdekesen kommunikáltunk, félig olaszul, félig angolul. Ő azért érkezett Vietnamba, mert lejárt az indiai vízuma, ahol egy árvaházban önkénteskedik, így ki kellett jönnie az országból egy kicsit, majd amint megvan az új vízuma visszamegy Indiába. Ő egy magánéleti válság miatt döntött az utazás mellett. Már el is jegyezte a volt barátja, akivel hosszú éveken keresztül alkottak egy párt. Az eljegyzés után pár hónappal a srác lefújta az esküvőt és szakított vele.
Visszatérve az amerikai srácra. Habár neki is volt már “rendes”, irodai munkája, mégis úgy érezte, hogy egyszerűen megbetegíti az az életforma, frusztrált volt és plusz kilókat szedett fel magára. Egyszer csak jött egy gondolata, hogy elmegy világot látni és bűvészkedésből fogja fenntartani magát. Először lufikat hajtogatott gyerekeknek, majd később már valós bűvészelőadásokat tartott az utcán. Eleinte nagyon nem ment neki, de találkozott egy idősebb, 50 körüli férfival, aki már 30 éve ezt csinálja. A férfi a szárnyai alá vette és mentorálni kezdte. Minden taktikát elmondott neki, hogyan tudja felkelteni és megtartani az emberek érdeklődését, hogyan tud megszólítani különböző kultúrából érkező embereket és mitől lesz érdekesebb, jobban eladható a produkció. Ez egy elég megterhelő munka, hiszen folyamatosan emberekkel dolgozik és igazából semmilyen biztos pont nincs az életében. Az első 100 előadás volt számára a legnehezebb. Akkor elég sokat gondolkozott azon, hogy vajon bírja-e ezt éveken keresztül csinálni, mi lesz akkor, ha elfogy a pénze vagy ha egyszerűen nem tud elég pénzt keresni. Mára már túl van ezeken a nehézségeken és sok magabiztosságot szerzett az utcán. Gyakorolni soha nem szokott előre, elmondása szerint csak az utcán gyakorol. Még pár évet szeretne Ázsiában maradni, majd ha már több tapasztalattal rendelkezik, akkor továbbállna Európába, majd végül hazatérne az USA-ba.
Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!
Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.
.jpg)
