2017. január 22.
Az gondolom mindenkinek megvan, hogy a szlovákok előszeretettel használják a Tokaji elnevezést a határ közelében termelt boruknak, de arról ki hallott már, hogy az olaszoknak és az argentinoknak is van hasonló nevű boruk? Ezért is jó utazni, mert minden nap meg tudnak lepni valami olyan információval, amire nem is számítottam.
Mára befizettem egy Hue városi kirándulásra, mivel az uralkodói síremlékek elég messze találhatóak a belvárostól, így egyszerűbb volt megoldani, mint motoros taxit bérelni. A kirándulás ára 8 dollár, amibe egy kiadós, svédasztalos ebéd is beletartozott. A csapatból egy argentin fiúval és egy svájci lánnyal beszélgettem leginkább. Mind a ketten érdekesek voltak. A lánynak az utazása, pontosabban az útiterve volt érdekes, a fiú pedig érdekes dolgokat mondott. A csaj elrepült Kambodzsába, majd fél éven belül földön tervez hazajutni Svájcba Közép-Ázsia és Oroszország érintésével. Bangladest és Pakisztánt viszont nem meri egyedül nőként bevállalni, úgyhogy azért néhol kénytelen lesz repülni, viszont az ötlete szerinte 80 %-ban kivitelezhető.
An Hien Garden House
Első megállónk az An Hien kert ház a feng shui elvei szerint lett megálmodva, ami harmóniát teremt az 5 elem, föld, víz, tűz, fa és fém között. A ház 1985-ben épült és a Nguyen uralkodóház királyaihoz tartozott mielőtt privát kézbe került.
Thien Mu Pagoda
Következő állomásunk a Thien Mu Pagoda volt, mely Hue egyik jelképe. Ez az egyik legrégebbi vallási emlék az országban. A pagoda 1601-ben épült az első Nguyen uralkodó rendelésére. A buddhizmus erősődésének hatására később átépítették.
Minh Mang síremléke
Minh Mang király 1820 és 1841 között uralkodott Közép- és Dél-Vietnamban, aki arról volt híres, hogy keményen ellenezte a francia befolyást Vietnamban. A síremékének építését még maga a király kezdte el, majd halála után a fia fejezte be. A Minh Mang síremlék a Nguyen-dinasztia királyi sírjainak egyik legfenségesebbje, 40 épületből áll: paloták, templomok, pavilonok alkotják. Tökéletesen ötvözi az ember és a természet által alkotott szépséget, ahol az építészet harmonikusan illeszkedik a környező tájba.
Az ebédnél a már említett csajjal és sráccal ültem egy asztalnál és miután kiderült, hogy magyar vagyok, az argentin srác elárulta, hogy ő pedig félig olasz. A szülei Észak-Olaszországból származnak, ahol pár éve a borászok eléggé megharagudtak a magyarokra. Friuli-Venezia-Giulia régióban 2007-ig létezett egy olyan bor, hogy Tocai Friulano, viszont a magyarok megtámadták az EU-nál, mivel megtévesztő az elnevezés magyar Tokajival. Az EU 1993-ban nekünk adott igazat, a törvény pedig 2007-ben életbe is lépett. Az igazából nem derült ki, hogy mi köze van a srácnak a borokhoz, viszont azt még elárulta, hogy Argentínában is van egy, az olasz Tocai-hoz hasonló elnevezésű bor, amit viszont minden további nélkül értékesíthetnek, hiszen őket nem tudják a magyarok semmilyen felületen beperelni. Azt azért hozzátette, hogy egyszer nagyon szeretne eljönni Magyarországra és megkóstolni a mi Tokajinkat, csak amikor náluk Argentínában a nyári szabadságolások tartanak, akkor nálunk épp tél van és fagyoskodni nem szeretne.
Khai Dinh síremlék
Khai Dinh, a Nguyen-dinasztia tizenkettedik császára volt. Síremléke 11 éven keresztül, 1920-tól 1931-ig épült. A síremlék egy meredek dombon található építészete pedig a nyugati és a keleti jegyeket vegyíti. Khai Dinh 1916-ban lett vietnami császár. A császár szorosan együttműködött Franciaország kormányával, a helyiek szerint uralkodásának végére nem volt más, mint "a francia kormány fizetett alkalmazottja". A szoros együttműködés miatt nagyon népszerűtlen volt. A császár halála előtt Franciaországba látogatott, ahol valószínűleg nagyon megtetszett neki az ottani építészeti stílus, amit végül a mauzóleumában is alkalmazott.
Tu Duc síremlék
A Tu Duc síremléket már jóval a király halála előtt elkezdték építeni. A síremlék 3 éven keresztül épült, 1864-től 1867-ig, a király pedig 1883-ban halt meg. Ez a legnagyobb kiterjedésű síremlék az összes közül, amit Tu Duc hosszú időn át uralkodói rezidenciának használt. A tó közepén lévő szigeten vadászhatott, a tavon csónakázhatott vagy arrébb vonulhatott a pavilonba verset írni. Tu Duc végül nem itt, hanem egy titkos helyen lett eltemetve valahol Hueban.

hajókázás
A napot a Parfüm-folyón való hajókázással zártuk. Gyönyörű ez a Hue és környéke. Szívesen visszajönnék még ide és több időt töltenék el a városban, mert ez a nap eléggé rohanós volt, sajnos kb. 20-30 percek voltak az egyes látványosságokra. Tavasszal, a március áprilisi időszakban pedig még gyönyörűbb lehet, amikor virágba borulnak a fák és a növények. Mindenképpen érdemes ide ellátogatni annak, aki Vietnamba utazik.

A tegnapi rossz kaja élményeken pedig már túl vagyok. Ma egy helyi specialitást ettem; tészta zöldségekkel és disznóhússal, földimogyorós szósszal tálalva. Csillagos 5-ös volt és még olcsóbb is, mint a tegnapi borzalom.
Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!
Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.