4 nap a paradicsomban 2. rész: A stoppolás mégis működik

Az út előkészületeiről és az utazás első napjáról itt írtam.

2. nap

Sete Cidades

Az előző nap tanulságaiból kiindulva aznapra már egy térkép és egy buszmenetrend alapján összeállítottam egy minimális tervet. Az elképzelés az volt, hogy reggel elmegyek busszal Sete Cidadesbe a tavakhoz túrázni, azt viszont nem döntöttem el, hogyan és mikor fogok visszajutni Ponta Delgadara, mivel a délutáni busz túl korainak bizonyult, én pedig elhatároztam, hogy ki akarom használni az utazás minden pillanatát. 

Miután megérkezett reggel a busz Sete Cidadesbe mindenki tanácstalanul álldogált, hogy vajon merre kell továbbmenni, csak egy babakocsis házaspár indult meg egyenesen. Gondoltam ha ilyen határozottak, akkor ők biztos helyiek lehetnek, úgyhogy elindultam én is abba az irányba. Hamar utol is értem őket, majd azért a biztonság kedvéért rákérdeztem, hogy tudják-e merre vannak a tavak. Kiderült, hogy ők is csak turisták, a férj egyébként portugál (Aveiro környékéről származik), a feleség pedig litván. Épp egy ház előtt haladtunk el, ahol fát vágtak. A portugál férfi odaszólt megkérdezni, hogy jó irányba megyünk-e, majd miután megbizonyosodtunk róla, hogy igen, folytattam velük tovább az utat. Közben megtudtam a párról, hogy Angliában ismerkedtek meg, ahova mindketten a jobb megélhetés reményében költöztek ki.

A Lagoa das Sete Cidades, magyarul a hét város tava, egy vulkanikus eredetű kráter tó, melyet igazából két tó alkot, a zöld és a kék. A név onnan ered, hogy ha a magasból nézzük a tavakat, akkor az egyik zöld színű, a másik pedig kék.

Miután körbesétáltuk a zöld tavat a párral, elköszöntem tőlük, mivel még szerettem volna felmenni a hegyekbe is, hogy megnézzem onnan a kilátást.

Ezek a rózsaszín bokrok csak tovább színesítik az így is különleges tájat

Útközben jó kis sütögetős, pihenőhelyekbe botlottam, melyről az a német lány jutott eszembe, akivel előző nap találkoztam a hostelban. Ő az itt tartózkodása alatt 2 éjszakát egyedül sátrazott, melyből az egyiket pont valahol itt a tavak körüli hegyekben töltötte. Megtudtam azt is róla, hogy egyébként Kanadában és az USA-ban is sátrazott már egyedül. Mondta, hogy a mostani útja során találkozott itt Sao Miguelen egy sráccal, aki pedig körbegyalogolja a szigetet és közben ő is sátrazik.

Elég hangulatos lehet itt sütögetni

Ez a story nekem is meghozta a kedvem a sátrazáshoz. Közben Viki, a Wanderlust.hu szerzője is beszámolt az izlandi sátrazós kalandjairól, ami még inkább megerősített abban, hogy ez a sátrazósdi tényleg jó kis kaland lehet. 

Ahogy mentem tovább a kilátó felé, egy másik kisebb tó, a Lagoa de Santiago mellett is elhaladtam, ami szintén gyönyörű és különleges látványt nyújtott. Úgy éreztem magam, mintha nem is egy portugál szigeten, hanem valahol a tajgán lennék Kanadában.

Valahogy így képzelem el Kanadát is

Épp sétáltam tovább a kilátó felé, amikor egyszer csak újra a portugál-litván párosra lettem figyelmes, akik az országúton tolták felfele a babakocsit...

Nem rég még örültem, hogy végre sikerült lerázni őket, mert nem igazán volt kedvem az erőltetett beszélgetéshez, de hogy mégse legyek bunkó köszöntem nekik és csatlakoztam hozzájuk.

Elég sokat kellett még gyalogolni az országúton, mire elértünk a kilátóponthoz. Annak ellenére, hogy nem volt nagy forgalom, mégis nagy felelőtlenségnek tartom, hogy a babakocsit itt tolták végig hosszú kilométereken keresztül. Nem azt mondom, hogy attól mert valakinek kicsi gyereke van nem mehet kirándulni, túrázni, utazgatni, de azért nem árt elővigyázatosnak lenni.

Az Azori-szigeteken jó életük van a teheneknek

Miután felértünk a kilátóhoz, a pár visszasétált Sete Cidadesbe egy rövidebb úton keresztül, én pedig kitaláltam, hogy az ellenkező irányba fogok továbbmenni és a legrosszabb esetben visszagyalogolok Ponta Delgadara (kb. 16-18 km).

Tényleg igaz, hogy fentről az egyik tó zöld, a másik pedig kék színű

Nem sokkal az után, hogy elkezdtem a sétámat, egyszer csak szembe jött velem egy nagy traktor, egy tehén csorda és gondolom a tehenész felesége. Igazából ez  majd a story előrehaladtával lesz érdekes, elfértünk mindannyian az úton, ők mentek lefele én pedig fölfele.

Azon a hosszú úton sétáltunk végig a párral a kilátó fele

A stoppolás mégis működik?

Ahogy sétáltam tovább az úton, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy autó közeledik felém. Már vagy fél órája gyalogoltam, de még egy autót sem láttam. Gondoltam itt az alkalom a stoppolásra, hiszen úgy terveztem ez az utat, hogy stoppal járom be a szigetet, ez után meg ki tudja mikor jön a következő autó. Összeszedtem a bátorságom, majd amikor közelebb ért, el is kezdtem stoppolni; az előbb látott tehenész és a felesége jött egy platós terepjáróval és egyből meg is álltak. Nem beszéltek angolul én pedig nem beszélek portugálul, viszont a térképen láttam, hogy nem sokára kéne lenni egy kilátónak, úgyhogy ennyit mondtam nekik: "I would like to go to the miradouro".

miradouro = kilátó portugálul

Intettek, hogy ok, szálljak be, én pedig vidáman elkönyveltem magamban, hogy aznap eddig 100 %-os sikerrel jártam, egy próbálkozásból egy már be is jött. Pár perc után oda is értünk a miradouróhoz. Kiszálltam a platós kocsiból, mondtam egy obrigadat (köszönöm), egy bye-t és még integettem is, majd átmentem az út túloldalára, ahol egy túravezető épp egy idősebb angol házaspárt kalauzolt.

Mivel egy kicsit zavaros volt, hogy pontosan melyik kilátónál vagyunk, ezért odaszóltam a túravezetőnek, hogy "Elnézést, meg tudná nekem mutatni a térképen, hogy hol vagyunk?"

Na most az ő szemszögükből nézve ez valahogy így nézhetett ki:

Egyszer csak megáll egy platós terepjáró, kirak egy huszonvalahány éves lányt, aki azt se tudja hol van.

Így leírva lehet, hogy nem olyan vicces, de én még mindig mosolygok rajta :D

Megérdeklődtem még a túravezetőtől azt is, hogy innen milyen messze van Ponta Delgada, amire azt a választ kaptam, hogy kb. 10 km-re. Pár perc nézelődés után tovább is álltam, további jó utazást kívántam az idős párnak, ők pedig jó gyaloglást kívántak nekem.

Innen ráláttam a sziget mindkét oldalára

Egy negyed óra gyaloglás után úgy gondoltam, hogy mivel ilyen sikeres volt az előző stoppolásom, ezért kipróbálom újra. Elég ritkán jártak arra fele autók, úgyhogy ahogy meghallottam, hogy jön valami, egyből elkezdtem stoppolni. Szerencsémre újból a legelső autó meg is állt, ezennel egy német pár vett fel, akik Kölnből érkeztek a szigetre turistáskodni pár napra. Épp Ponta Delgadara tartottak ők is, úgyhogy egészen a belvárosig elvittek. Kiderült, hogy ők a kölni Ford gyárban dolgoznak, a csaj HR-es, a srác pedig IT mérnök. Beszélgettünk egy kicsit az autókról és a sziget látványosságairól is. Ajánlották, hogy menjek el a Gorreana teagyárba és teaültetvényekhez, mivel Európában ez az egyetlen hely, ahol teát termelnek.

Miután visszaértünk Ponta Delgadara, a pár kirakott a buszmegállóban, ahonnan pont pár perc múlva indult egy járat, ami elhaladt a teagyár mellett is. Persze sikerült 1-2 megállóval tovább mennem, úgyhogy arra jutottam, hogy újból stoppolni fogok.

Habár nem az első autó állt meg, de 5 percnél nem hiszem, hogy tovább vártam volna. Egy középkorú köztisztviselőként dolgozó helyi férfi vett föl, aki olyan rendes volt, hogy egészen a teagyár bejáratáig elvitt, pedig először azt mondta, hogy épp hazafele tart és csak egy darabig tud vinni.

Chá Gorreana, az egyetlen európai teagyár és teaültetvény 

A Gorreana teagyárban ingyen körül lehet nézni

Ahogy beléptem a gyárba, gondoltam veszek belépőt, de nem igazán találtam a jegypénztárt. Leszólítottam egy öltönyös férfit, hogy megkérdezzem hol lehet jegyet venni. Meglepetésemre kiderült, hogy nincs belépőjegy, sőt még ingyen kóstoló is jár az itt készült 3 teafajtából. Helyben akár már 1,5 euróért is lehet egy zacskó szálas teát venni. Mindenképp érdemes, nagyon finom aromás íze van az itt készült teának.

A gyár körül körbe lehet járni a teaültetvényt is, ami szintén nagyon hangulatos. Egy kijelölt túraútvonal is végighalad arra fele egészen egy közelbeli forrásig, de nekem sajnos arra már nem volt időm, mivel kezdett későre járni az idő és még világosban mindenképp el akartam jutni Ribeira Grandeba, mivel onnan este 10 körül indult vissza egy busz Ponta Delgadara, ahol a szállásom volt.

Európában csak itt termelnek teát

Elmentem gyalog a következő településre, ahol újból a stoppolás mellett döntöttem. Ekkor is a legelső autó állt meg. Ezennel egy helyi építőmunkás vett fel, aki egy kicsit beszélt angolul. Elmondta, hogy a feleségével együtt Kanadába készülnek, mivel ott sokkal több pénzt tudnak majd keresni, mint itt helyben.

Ilyen hangulatos falvakra lehet bukkanni, ha hagyod magad "elveszni" a szigeten

Ribeira Grande

A helyi férfi egészen Ribeira Grandéig vitt, mivel ő is pont oda tartott. Miután megérkeztünk első utam a szupermarketbe vezetett, utána pedig az óceánpartra mentem, hogy megnézzem a naplementét.

Nagyon hangulatos volt innen a naplemente

Miután lement a nap körbenéztem még a belvárosban is. Nagyon hangulatosak ezek a fekete szegélyes épületek. Mindenhol ilyeneket látni a szigeten.

Ribeira Grande belvárosa

Este 10 körül pedig indult vissza a buszom Ponta Delgadara. Mire visszaértem a hostelba már fél 12 körül lehetett. Jó hosszú napon voltam túl, jól el is fáradtam, úgyhogy egyből bedőltem az ágyba.

A beszámoló a következő nap kalandjairól itt folytatódik.

Hasznos infókat az alábbi linken olvashatsz Sao Miguelről:
http://www.hobbimazutazas.hu/2015/04/minden-amit-sao-miguelrol-tudni-erdemes.html

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Te stoppoltál már? Hol? Milyen élményekkel gazdagodtál?

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!