A második héten már kialakultak a kis klikkek. Mi egy 5-ös csoportot alkottunk a szobatársaimmal (Feraye, Ann, Vera) és egy német fiúval (Stefan). Esténként általában együtt vacsoráztunk, beszélgettünk, filmeztünk, iszogattunk. A második hét folyamán nagyon sokat esett az eső. Hétvégi programként először azt terveztük, hogy elmegyünk az Elba szigetre, mivel többen szerettük volna látni a tengert. Az oda jutás Sienából elég hosszadalmas lett volna, ezért az autóbérlésen gondolkodtunk. Végül elvetettük az ötletet, mert eléggé drágán jött volna ki ez a kiruccanás. Hétvégére esőt is mondott az előrejelzés. Nekem pedig a rossz időjárás nagyon el tudja venni a kedvem a kirándulástól, úgyhogy én úgy döntöttem, hogy nem megyek sehova. Közben Feraye és Ann elhatározta, hogy inkább Firenzébe mennek, Vera és Stefan pedig a Sienából télen tömegközlekedéssel legkönnyebben megközelíthető tengerpartra, Marina di Grossetoba.
Január 18. Marina di Grosseto, Grosseto
Szombat reggel a leghamarabb Ann kelt fel. Több német lánnyal együtt mentek Firenzébe. Akkor én még javában aludtam. Később arra keltem, hogy Vera és Feraye készülődik. Hirtelen nekem is nagyon mehetnékem lett, nem akartam egész nap egyedül ülni a szobában, úgyhogy végül Verával és Stefannal elmentem a tengerpartra. Először úgy tűnt, hogy jó időnk lesz, de később elég sokat szemerkélt az eső. Sienából Grossetoba mentünk, ahonnan megérkezésünk után 10 perccel már ment is egy busz a tengerpartra, Marina di Grossetoba. A tengerpart homokos, homokdűnés, tipikus nyáron fürdős, napozós, fetrengős part. Nagyon sok szörfös volt kint a rossz idő ellenére is. Sétálgattunk pár órát a parton és a kisvárosban, ami egyébként teljesen ki volt halva. Olyan feeling, mint télen valamelyik balatoni üdülővárosban végigsétálni. Az egyik homokdűnén találtam egy 1960-as francia 1 frankost. Kíváncsi lennék, hogy került az oda az olasz tengerpartra.
Délután visszabuszoztunk Grossetoba és ott is körülnéztünk. Grosseto elég nagy gettó. Teli van minden féle bevándorlóval, kéregetővel, hajléktalannal. Egy szép fő tere van és az ott álló templom, és ennyiben ki is merültek a látványosságok. Habár a város nem egy turisztikai paradicsom, de örülök, hogy eljutottam oda is. Nem is gondoltam volna, hogy Toszkánában ilyen szegényebb város is van.
Január 19. Castiglione della Pescaia
A Trenitalia vonataira felszállás előtt érvényesíteni kell a jegyünket, mert különben megbüntet a kalauz. Előző hétvégi firenzei kiránduláskor én busszal mentem, Feraye pedig vonattal, majd a vonatállomáson találkoztunk. Feraye akkor nem érvényesítette a vonat jegyét és kalauzzal se találkozott, így ment el újból Firenzébe 18-án is, ingyen. Az ő ötletéből kiindulva elgondolkoztam, hogy ezt én is bejátszom a buszon. Felszálláskor a buszsofőrt nem nagyon érdekli, hogy milyen jegyet érvényesítünk az automatában, így 19-én elblicceltünk egy oda-vissza utat Grossetoba Ferayeval együtt. Habár nem mentség, de Olaszországban szinte minden 2-3-szor drágább, mint Magyarországon vagy Törökországban.
Igazából cél nélkül indultunk el. Annyit tudtunk, hogy a tengerpartra akarunk menni. Én sziklás partot akartam látni vagy legalábbis valami olyan helyet, ahol van valami domb vagy hegy. Ahogy megérkeztünk bementünk a vasútállomásra, hogy vegyünk valami helyijárat jegyet. Annyit mondtam az eladónak, hogy a tengerpartra szeretnék menni. Mondta, hogy 2 lehetőség van Marina di Grosseto vagy Castiglione. Mondtam, hogy akkor legyen Castiglione. Kiderült, hogy oda ő nem árul jegyet át kell menni egy másik bódéhoz.
Átmentünk a másikhoz. Mondtuk a trafikos nőnek, hogy Castiglione-ba szeretnénk jegyet venni és azt is szeretnénk tudni, hogy mikor jön busz. Az eladó nem tudta a menetrendet. A sorban mellettünk álló nő mondta, hogy várjunk 1 percet a fia éppen kávézik, mindjárt jön ő tudja a menetrendet. Jött is. Mondtuk olaszul, hogy hova mikor akarunk menni. Egyből levágta, hogy nem olaszok vagyunk, viszont ő tudott angolul. Aranyos volt, leszólított egy buszsofőrt és megkérdezte, hogy melyik a leghamarabbi busz Castiglione-ba. 1 óránk volt addig.
Végül el is jutottunk Castiglione-ba. Szép kis város. A domb tetején egy vár van, melynek falain belül tipikus toszkán téglaházak és egy templom található. Fentről szép a kilátás a tengerre. Sétáltunk még a parton is. Elmentünk a település szélére, ahol találtunk egy sziklát, ami el volt kerítve és az volt kiírva, hogy veszélyes és nem szabad bemenni. Mi bementünk. Gyönyörű volt onnan a szikláról nézni a tengert. Fél órát csak ott ültünk csöndben, néztük a tengert, ahogy hullámzik és a sziklát mossa, és bámultunk ki a fejünkből. Utána visszamentünk a városba. Körülnéztünk a vár alatti városrészen is. Találtunk egy játszóteret. Volt hajós mászóka, békás hinta és egy mérleghinta. Ott játszottunk egy kicsit, majd visszabuszoztunk Grossetoba, onnan pedig Sienaba. Jó kis kirándulás volt ez a nap. Jól éreztük magunkat.
Január 25. Montepulciano
Mivel szombat reggel busz nem ment Montepulcianoba, ezért vonattal indultunk neki az útnak. Amikor megérkeztünk azt vettük észre, hogy nem egy dombra épített városba érkeztünk. És a vonat se ment felfelé az út során. Azt pedig tudjuk, hogy Montepulciano egy domb tetején van. Fura volt, úgyhogy le is szólítottunk egy öreg nénit megkérdezni, hogy hol van a belváros. A néni furcsán nézett ránk, mintha nem értené, hogy mit akarunk, és csak mutatta az irányt, hogy arra. Mi elindultunk arra fele, de pár perc után kijutottunk a településről a szántóföldre, ahol két férfit láttunk dolgozni. Megkérdeztük tőlük is, hogy merre van a belváros. Kiderült, hogy az igazi történelmi Montepulciano 12 km-re van attól a helytől, ahol a vonat megáll. Ekkor megértettük, hogy miért nézett ránk furcsán az öreg néni. Busz nem közlekedett akkor, úgyhogy két lehetőségünk volt; vagy stoppolunk vagy gyalogolunk.
Végül a gyaloglás mellett döntöttünk. Szép, napsütéses idő volt, úgyhogy nem bántuk meg, hogy gyalog mentünk és útközben a táj is szép volt. Végig az autóút szélén mentünk szinte minden harmadik autó dudált. Kb. 3 óra után meg is érkeztünk. Montepulciano nagyon hangulatos kis toszkán város, hasonló, mint Montalcino. A várost körülvevő táj is nagyon hasonló. Toszkánának ezt a környékét nevezik val d’orcianak. Általában a toszkánás képeslapok és szép képek innen valóak. Festői környék.
Bort is kóstoltunk, az is nagyon finom volt. Montepulcianóról még azt lehet tudni, hogy itt forgatták a Twilight film Volterra jelenetét. Volterra szintén egy dombtetőre épített toszkán város nem messze Sienától, de valamiért a film rendezői inkább Montepulcianót választották a jelenetek helyszínéül. Én láttam is a filmet, a jelenetek többnyire a fő téren lettek forgatva, amint megérkeztünk fel is ismertem a helyszínt. Visszafele a vonatállomásra már helyi járattal mentünk, majd onnan visszavonatoztunk Sienába.
Január 26. Siena, Duomo
A sienai duomoba a belépő 10 EUR. Ezt az összeget általában a diákok sajnálják kifizetni, ezért kitaláltuk, hogy menjünk be a misére, hiszen az ingyenes. Reggel 11-re el is mentünk, a végén pedig sikerült pár képet csinálnom belülről. Én nem katolikus vagyok úgyhogy nem igazán tudom, hogy mennyire hasonlít az olasz mise a magyarra, ezért erről nem tudok véleményt mondani, és nem is értettem, hogy mit mondott a pap, de a duomó nagyon szép belülről, érdemes megnézni. Aznap verőfényes napsütéses idő volt. A mise után kiültünk a Piazza del Campora és napoztunk.
Következő héten a szokásos módon folytatódtak a hétköznapok csütörtökig. Ma (30-án) megírtuk az írásbeli tesztet, holnap pedig szóbeli vizsga lesz. (Kiegészítés: Túl vagyunk a szóbelin, max pontos vizsgával zárult az itt eltöltött 1 hónapom). Ma elmegyünk étterembe és megesszük az utolsó közös vacsorát, mivel van aki már holnap utazik tovább az Erasmus tanulmányaira. Én vasárnap reggel utazok Anconába.
Összességében nagyon jól telt ez az egy hónap. A tanfolyam nagyon intenzív volt. Rengeteget tanultunk és sokat fejlődött az olaszunk. Nagyon sok szép helyre eljutottam, sikerült kicsit körbenézni Toszkánában, Siena környékén. Jó kapcsolatot alakítottunk ki a mi kis 5-ös csapatunkban. Megbeszéltük, hogy később találkozunk egymás Erasmus városában, majd egymás országában is. Elindulás előtt kissé tartottam attól, hogy milyen kapcsolatot tudok kialakítani a nálam fiatalabbakkal, de rájöttem, hogy ezen teljesen fölösleges volt izgulni. Aki külföldre jön tanulni, az általában sokkal komolyabb és érettebb, mint a hasonló korú társaik, úgyhogy aki 24-5-6 évesen ettől félne, és ezért vacilál az Erasmuson, annak azt üzenem, hogy ezen nem kell aggódni. Mindenkinek csak ajánlom az EILC kurzust!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tetszett a bejegyzés? Akkor kövess a Facebookon is, hogy ne maradj le a friss bejegyzésekről.
.jpg)
